kezdődik a tavasz:)

 2013.02.27. 19:54

ÜdVW! 

Na ma végre volt egy pillanat időm a buszra:)

Sajnos még decemberben amikor leállítottuk a buszt, már akkor látszott, hogy az aksim halott...:( Sajnos 1-2 nap állás után annyira lemerül, hogy már nem forgatja át a motort. A generátort már kicseréltem egy bontottra, úgyhogy most már gondolom h az aksi lehet halott. Na 1 szó mint 100 az egyik kedves ismerősömtől kaptam egy 60 Ah-s aksit, amit bele is tettünk a buszba, és igaz h 2 izzítással de elsőre indult. Egy kis gázt azért kellett adni h ne dadogjon le, de alapvetően szépen járt. Sajnos van valamilyen ciripelő hangja, ez vagy a generátor vagy a vízpumpa vagy az ékszíj. Mivel ékszíjat muszáj már cserélni ezért az lesz az első. Meg akkor megnézem h melyik a rossz. Vettem nemrég csapágylehúzót, úgyhogy ha a generátor csapágyas, akkor megpróbálom felújítani. remélem sikerül. Sajnos eléggé beindult a suli, nem sok időm lesz, de majd minimumra fogom a gépezést, és helyette szerelek:) 

Még eléggé szegényes a szerszámkészletem, de igyekszem az anyagiaktól függően bővíteni a rendszert:)

Ami viszont a legaggasztóbb, hogy füstöl a motor. Ez már eddig is volt probléma, de sajnos a manók nem oldották meg. Nem igazán tudom h mi miatt lehet. Lehet adagoló, porlasztócsúcsok, turbó, vagy el van téve 1 foggal a vezérműszíj. Mivel a téli leállás előtt cseréltettem le ezért ez nem lehetetlen.:( (Ha esetleg valaki meg tudná mondani, hogy hogy lehet ezt leellenőrizni, az mondja el kérem:))  Valamikor március közepén majd elviszem egy szakihoz, h nézze meg h mi a búbánat van vele. Remélem h viszonylag olcsón megúszom... na majd kiderül. 

Ezentúl majd igyekszem gyakrabban írni egy kicsit:) 

Címkék: motor busz vw füst szerelés generátor adagoló

A bejegyzés trackback címe:

https://kedvwencbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr655108820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása